Szemben a misztériummal – Kortárs misekompozíciókról

Izgalmas válaszokat ígérnek e dilemmára hazai szerzőink friss misekompozíciói: Sillye Jenő, Takács Antal, Andorka Péter és Vedres Csaba egyaránt bátran nyúl a modern stílusokhoz, s örömteli fejlemény, hogy legújabb misekompozícióik sikeresen közvetítik azt az áhítatot, ami jó eséllyel megérintheti napjaink templomba tévedő emberét.

A hazai keresztény könnyűzenei műfaj legnagyobb hatású képviselője több száz dal, oratóriumok, valamint tizenöt album után immár a hetedik miséjét rögzítette. A tavaly novemberben megjelent A mennyország reménye című lemez egy alkotói pályája alkonyán tartó dalköltő invencióját tárja elénk. Sillye Jenő sajátos „gyász”-misét komponált (többek között teljes Dicsőség tétellel), szándéka szerint áthelyezve a hangsúlyt a halál rettenetéről az atyai házba való megérkezés szelíd reménykedésére. Ennek megfelelően az ordinárium-tételek megzenésítései mellett kérő és bizakodó zsoltárok szólalnak meg, a lehető legegyszerűbb megfogalmazásban, könnyen megjegyezhető dallamokkal kikerekítve. Az alapvetően gitáros kíséretre komponált, közösségi használatra alkalmas tételeket diszkrét vonóskari hangszerelés gazdagítja, s a sorból kiemelkedik az áldozási tételnek szánt, a többinél hűvösebb, megilletődöttebb hangütésű Ízleljétek és lássátok.

Nagyszabásúbb megoldásokat alkalmaz, s jobban épít a populáris műfajra Takács Antal 2023-ban bemutatott Szentmise című darabja, amelyben a hagyományos rockzenei felállás mellé klasszikus kamarazenekar és vegyes kar társul. Ez az apparátus komolyabb kifejezésbeli lehetőségeket kínál, melyekkel azonban csak félig-meddig sikerült élni. A tételek mindegyike egy-egy szépen kidolgozott könnyűzenei ötletre épül, a komolyzenei hangszerek újabb rétegekkel színesítik a hangzást, miközben Takács Antal igyekezett megtartani a miserészek „egy szál gitáros” (esetünkben „egy szál zongorás”) előadásának lehetőségét is. A szerző emellett különféle stílusirányzatokkal is eljátszadozik: az Alleluja latinos pezsgése vagy az Agnus Dei jiddis zenei hatása egyaránt kellemes felüdülés. A csúcspont azonban a terjedelmében is kiemelkedő áldozási tétel (Totus Tuus) méltósággal áradó lírája.

Ellenkező alapállásból közelít tárgyához Andorka Péter szintén 2023-ban bemutatott Szent Imre-miséje. A szerző a hagyományos orgonás és a modern gitáros egyházzene ötvözését tűzi ki célul, ám a darabot meghallgatva egyételműnek tűnik, hogy a kísérletet a komolyzene felől indulva próbálja elvégezni. Ennek legfőbb bizonyítéka az orgonakíséret domináns szerepe olyan összetett hangszerelési és modulációs lépésekkel, melyeket a populáris zene nehezen bír el, nem is beszélve az akkordikus gitárkíséret nehézségeiről. A kamarakórus énekszólamainak összetett szövése szintén a klasszikus miseirodalommal rokonítja a darabot. Itt-ott átszűrődik a könnyűzenei hatás egy-egy tipikus zárlat és néhány ritmusváltás képében; a legdrámaibb tétel a Sanctus, a legpopulárisabb talán az Agnus Dei. A mise különlegessége, hogy címéhez méltóan zenéjében is megidézi a magyar ifjúság védőszentjét: a nyitótételben felhangzik a szenthez szóló népénekhimnusz (ÉE 306) kezdődallama, majd zárásként a teljes ének felhangzik, súlyos, megrendítő feldolgozásban.

Szintén hangsúlyozottan előadási darab, ugyanakkor minden ízében valódi szakrális zene Vedres Csaba 2019-ben komponált Szent Bernadett-miséje, mely az elmúlt években többször is felcsendült a hazai Ars Sacra Fesztivál keretében. A szerző előéletét ismerve kézenfekvőnek tűnhet, hogy újabb, a rock és a klasszikus zenei hagyomány szintézisére törekvő zenét várjunk, ezen a „próbán” azonban Vedres hallhatóan már túl van. A liturgiához szellemében is alázatosan illeszkedő, kamarazenekarra és kórusra írott mise tételei olyan atmoszférát idéznek meg, mintha a szentség örökkévaló sugárzásában időznénk. Vedres zenéje természetesen merít a kortárs irányzatokból – legerősebben talán a kiegyensúlyozott, imádságra született taizéi zenéből –, emellett pedig megidézi Bach egyik korálelőjátékát (magyarul: A fényes istenarcot, SZVU 61) és a húsvéti gregorián szekvencia egy dallamát, harmóniái mégis olyan időtlenségben lebegnek, amit csak a legnagyobbak tudnak elérni. Korokon és zenei műfajokon túllépő, kivételes letisztultság ez.

Az a zene ér valamit, amiért érdemes megtörni a csöndet. Fokozottan igaz ez a hitünk legbensőbb titkát megjelenítő liturgiához szánt muzsikára. Szerzőink négy különböző úton közelítenek e misztériumhoz. Műveikből egyértelműen kiviláglik szándékuk tisztasága, ahogyan az is, hogy választott útjuk mélyen személyes. Az utóbbi hitelesíti az előbbit, értelmet adva egyrészt a kortárs egyházművészeti törekvéseknek, rámutatva másrészt a Lényegre: Krisztus értünk megtöretett Testére.

Szerző: Paksa Balázs

Fotó: Fábián Attila, Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. április 13–20-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.