Nemrégiben újabb vaskos könyvvel gazdagodott a magyar nyelven olvasható anarchista irodalom. Peter Gelderloos: Anarchy works 2008-ban megjelent könyve vált elérhetÅvé nyelvünkön, MűködÅképes Anarchia, példák az anarchista elképzelések gyakorlati megvalósÃtására cÃmmel.
A műben a szerzÅ az anarchisták által ideálisnak gondolt társadalom működését vázolja fel, többször az anarchistákkal szemben alkalmazott kritikákból kiindulva és történelmi példákat mutatva azoknak, akik egy meg nem valósÃtható utópiaként tekintenek erre az eszmei áramlatra.
A fordÃtás Eric Green és Kolláth Benjámin együttműködésének eredménye, a könyv a Vörös és Fekete anarchista kiadó gondozásában látott napvilágot.
Peter Gelderloos â MűködÅképes Anarchia
Példák az anarchista elképzelések gyakorlati megvalósÃtására
(részlet a Gazdaság cÃmű fejezetbÅl)
Az anarchizmus ellenzi a kapitalizmust és az önfenntartáshoz szükséges
eszközök, infrastruktúra és források magántulajdon-jellegét. Az anarchista
gazdasági modellek a vadászó-gyűjtögetŠés mezÅgazdasági közösségektÅl az
ipari komplexumokig terjednek, amelyekben csoportok végzik a tervezést és
kvótákon, vagy limitált formájú valután keresztül történik az elosztás.
Ezen modellek az együttműködés elvén alapulnak a közös igények kielégÃtésének és a hierarchiarendszerek â ideértve a vezetÅket, a vezetést és a társadalom olyan
osztályokra való felbontását, mint például a gazdagok és a szegények vagy a
birtokosok és a munkások â elutasÃtásának érdekében.
Bérek nélkül mi ösztönöz munkára?
Egyesek amiatt aggódnak, hogy ha eltöröljük a kapitalizmust és a bérmunkát, senki sem lesz hajlandó dolgozni. Annyi igaz, hogy a munka, ahogy most ismerjük, megszűnne létezni, ám azoknak a foglalkozásoknak, amelyeknek van társadalmi haszna, a fizetésen kÃvül is van ösztönzÅ hatásuk. SÅt, tulajdonképpen az, hogy megfizetnek azért, hogy csináljunk valamit, csak kevésbé élvezetessé teszi a dolgot.
A munka elidegenÃtése â ami a kapitalizmus szerves része â megsemmisÃti a természetes ösztönöket, például a szabad cselekvés örömét és az elégedettséget, amit a jól elvégzett munka eredményez.
Piszkosul kimerÃtŠés agyzsibbasztó tud lenni az, amikor a munkával egy alárendelt helyzetbe kerülünk â a minket felügyelÅ fÅnök és a gazdagok alá, akiké a munkahelyünk â és nincs döntéshozatali hatalmunk, ehelyett esztelen parancsokat kell követnünk. Akkor is elveszÃthetjük a munkához való kedvünket, ha látjuk, hogy annak nincs haszna a közösségünkre nézve.
Az a néhány szerencsés munkás, akik tényleg tudja, mit készÃt, szinte majdâ mindig olyasmit termel, ami komoly bevételt jelent a munkaadójának, neki személy szerint azonban nem nyújt sokat. A futószalag-rendszerű tömegtermelés bevezetésével az emberek gépekké váltak. Ahelyett, hogy olyan képességeket tanulnának meg, amire büszkék lehetnek, költséghatékonyabb, ha mindenki csupán egyetlenegy ismétlÅdÅ munkát végez az összeszerelésnél. Nem csoda, hogy sokan közülük szabotálják a munkát, lopnak a munkahelyükrÅl, esetleg egy nap megjelennek fegyverrel a kézben, és mészárlásba kezdenek.
Alaptalan az az elképzelés, miszerint bérek nélkül az emberek nem dolgoznának. Az emberiség hosszú idÅkre visszanyúló történelmében a bérezés meglehetÅsen újkeletű találmány; a pénz vagy bérek nélkül létezÅ társadalmak tagjai nem haltak éhen csupán amiatt, mert a munkások nem kaptak fizetést.
A bérmunka eltörlésével csak az a fajta munka tűnik el, amelyet minden munkás
haszontalannak tart; megspórolhatjuk az idÅt és az erÅfeszÃtést, amit haszontalan
szarságok gyártásába ölünk. Gondoljunk bele, hogy mennyi munkába és kiadásba
kerülnek a reklámtermékek, a tömeges küldemények, az eldobható
csomagolásokba burkolt olcsó játékok, vagy az egyszer használatos árucikkek,
amiknek senki sem örül, ha rövid idŠalatt szétesnek, s újat kell vásárolniuk
helyettük.
A jóval jelentéktelenebb munkamegosztással bÃró Åslakos közösségeknek
nem jelentett problémát bérek nélkül élni, minthogy az elsÅdleges gazdasági
tevékenységek â élelmezés, lakhatás, ruházkodás, szerszámkészÃtés â
automatikusan összekapcsolódtak a közös igényekkel. Ilyen körülmények között a
munka szükséges társadalmi tevékenység és nyilvánvaló kötelezettség a közösség
összes munkaképes tagja számára. Mivel rugalmas, személyes környezetben
zajlik, a munka mindenki képességéhez hozzáigazÃtható, és semmi nem gátolhatja az embereket abban, hogy szórakozásként tekintsenek rá. A ház felújÃtása, vadászat, növények és állatok megfigyelésével töltött erdÅjárás, horgolás, ünnepi ebéd elkészÃtése â hát nem olyan dolgok ezek, amelyeket a fásult középosztálybeli emberek szabadidejükben elÅszeretettel művelnek, hogy ideig-óráig elfelejtsék utálatos munkájukat?
A nagyobb gazdasági szakirányosodású antikapitalista társadalmak
többféle módszert fejlesztettek ki az ösztönzésre és a termékelosztására. A már
emlÃtett kibucokra itt is tekinthetünk példaként. Egy könyv â amely a kibucbeli
életet és munkát dokumentálja â négyféle motivációt nevez meg az
együttműködŠmunkacsoportokban történŠmunkavégzéssel kapcsolatban,
amelyek mellÅzik az egyéni versenyt és a profithajhászást: a csoportos
termelékenységet, mely befolyásolja az egész közösség életszÃnvonalát, s
ösztönöz a kemény munkára; a munka megválaszthatóságát, hogy mindenki
elégedett legyen; a munkával elért büszkeséget, amit a munkacsoportok közötti
egészséges versengés generál; s a munkával szerzett hÃrnevet vagy presztÃzst,
mivel a munka kulturális értéknek is számÃt. [1]
Ahogy fentebb leÃrtuk, a kibucok végsÅ bukását nagyban az okozta, hogy szocialista társaságként működtek egy kapitalista gazdasági rendszerben, emiatt inkább a versengés logikája volt rájuk jellemzÅ, mint a kölcsönös segÃtségnyújtásé. Egy hasonlóan szervezÅdÅ közösségnek egy kapitalizmus nélküli világban semmi gondja nem akadna.
Mindenesetre az, hogy a bérek hiányában nem akart senki dolgozni, nem tartozott
a kibucok problémái közé.
Számos anarchista szerint a kapitalizmus kórokozói már a termelés mentalitásában magában ott rejtÅznek.
Az, hogy egy adott tÃpusú gazdaság képes-e túlélni, netalán növekedni a kapitalizmuson belül, mit sem függ attól, hogy mennyi szabad teret enged az embernek.
Az anarchisták azonban olyan gazdasági rendszerekkel is elÅhozakodnak, amelyek közül néhány csak korlátozott mértékben gyakorolható, mivel a mai világban teljesen illegálisnak számÃtanak. Az európai házfoglaló mozgalomban voltak és ma is vannak olyan városok, amelyekben annyi foglaltház és közösségi tér van, hogy már árnyéktársadalomnak is tekinthetjük Åket.
Barcelonában például 2008-ban több, mint negyven szociális központ és legalább kétszáz foglaltház volt. Az ezekben lakó emberek csoportjai elsÅsorban konszenzusos gyűléseken szervezkednek és legtöbbjük bevallottan anarchista, vagy nyÃltan tekintélyellenes. A munka és a pénzforgalom nagyrészt megszűnt ezeknek az embereknek a életében: sokan nem rendelkeznek állással, vagy csak szezonálisan vagy szórványosan dolgoznak, mivel nem kell lakbért fizetniük.
Ezen könyv Ãrója például, aki két évet élt ebben a hálózatban, az idÅ nagy részében napi egy euróból tengette életét. Ráadásul az autonóm mozgalomban végzett megannyi munka szintén fizetetlen. Bérezésre azonban nincs szükség, mert az emberek magukért dolgoznak. Spekulánsok által romlásra hátrahagyott épületeket foglalnak le a dzsentrifikáció elleni tiltakozásként, a kapitalizmus elleni közvetlen fellépésként, s nem utolsó sorban saját lakhatásuk biztosÃtása érdekében. Ãnképzés útján elsajátÃtva a készségeket, maguk hozzák rendbe újdonsült otthonaikat, kitakarÃtják Åket, befoltozzák a tetÅt, az ablakokat, felújÃtják a wc-ket, a zuhanyzókat, a konyhát és minden mást, ami szükséges. Gyakran lopják az áramot, a vizet, az internetet, ételeik nagy része pedig az áruházak konténereibÅl vagy lefoglalt területen létesÃtett, gondozott kertjeikbÅl származik.
Ezek az emberek bérek és fÅnökök teljes hiányában is rengeteg munkát végeznek, de a saját tempójuk és logikájuk alapján.
Ez a logika a kölcsönös segÃtségnyújtás.
A saját házaik felújÃtása mellett, energiájukat arra összpontosÃtják, hogy a környéküket, és annak közösségét is igyekezzék jobbá tenni. A lakhatás mellett sok mást is nyújtanak a köz érdekében. Egyes közösségi központokban bicikliszervizek működnek, ahol régi alkatrészeket használva mindenki maga javÃthatja meg a kerékpárját. Máshol találhatunk asztalosműhelyt, önvédelmi és jóga foglalkozásokat, természetgyógyász szakkört, könyvtárakat, kerteket, közösségi étkezdét, művészeti és szÃnházi elÅadásokat, nyelvi órákat, alternatÃv médiastúdiókat, zenés műsorokat, filmeket, vagy akár számÃtógépes laboratóriumokat is, ahol netezni lehet és megtanÃtanak a biztonságos emailezésre, vagy saját webhely készÃtésére, s ahol az elkerülhetetlen elnyomási kÃsérletek elleni szolidaritási események is megrendezésre kerülnek. Ezek szinte mindegyike teljesen ingyenes. Nincs semmilyen üzlet ebben; például egy csoport egy szolgáltatást mindenki számára megszervez, és ebbÅl az egész szociális háló profitál.
A megdöbbentÅ mennyiségű kezdeményezés mellett egy ilyen passzÃv társadalomban, a házfoglalók rendszeresen rendeznek közös étkezést, elÅadást, vagy filmvetÃtést, és beszélgetnek barátaikkal és azok barátaival, amÃg össze nem gyűjtenek elég embert és támogatást ahhoz, hogy valóra váltsák elképzeléseiket. A rendezvények hÃre szájról szájra terjed, de plakátokat is ragasztanak ki, és remélik, hogy a lehetÅ legtöbb ember figyelmét felkeltik, akik majd eljönnek.
A kapitalista észjárás szerint ez pénzügyi öngyilkosság, azonban a házfoglalók sosem mondanak le azért valamilyen tevékenységrÅl, mert az nem hoz pénzt a konyhára. Egyértelműen másfajta értéket teremtettek maguknak, ha pedig megosztják másokkal, amijük van, nyilvánvalóan még gazdagabbá teszi Åket.
A környezÅ kerületek is gazdagabbak lesznek, mivel a házfoglalók jóval gyorsabban tudnak projekteket létrehozni, mint a helyi önkormányzatok. A barcelonai kerületi magazinban a lakosok maguk dicsérték a házfoglalókat, amiért létrehoztak valamit, amire a kormányt már évek óta kérlelték: épÃtettek egy könyvtárat a kerületbe. Egy fÅsodratú hÃrlap is arról Ãrt, hogy âa házfoglalók
végezték el a munkát, amirÅl a kerület megfeledkezett.âÂ
Egy, az ugyanezen a környéken élÅ albérlÅnek is nagy segÃtségére voltak, akit a fÅbérlÅje sanyargatott. Több régi társukkal, akiknek volt már dolguk hasonló simlis fÅbérlÅkkel és illegális kilakoltatásokkal, szövetséget alkottak, és kemény munkával megakadályozták, hogy szomszédjukat kirakják a lakásból.
A munka eltörlése szempontjából egyre gyakoribb trendnek tűnik a társadalmi és a gazdasági tevékenységek egybeolvadása.
A munkának és a szolgáltatásoknak nincs pénzbeli értéke, társas tevékenységként működnek, melyeket az emberek a mindennapi életük részeként egyedül vagy kollektÃvan végeznek, anélkül, hogy bárkinek be kéne számolniuk róla, vagy bárki irányÃtaná Åket. Az eredmény, hogy a Barcelonához hasonló városokban az emberek idejük nagy részét a házfoglalók hálózatában töltik, amely â a lakhatástól a szórakozásig â kielégÃti minden szükségletüket, állás és jóformán pénz nélkül. Persze mindent nem lehet bolti lopással beszerezni (még), Ãgy a házfoglalók továbbra is arra kényszerülnek, hogy eladják munkaerejüket az orvosi ellátás és a bÃrósági költségek fedezésére. A maguk által megalkothatatlan, kikukázhatatlan, ellophatatlan dolgok kivételes természete és az a harag, amit amiatt éreznek, hogy életük értékes pillanatait egy cégnek kell eladniuk, csak megerÅsÃti a kapitalizmussal szembeni ellenérzéseiket.
Egy komoly buktatója lehet azoknak a mozgalmaknak, amelyek sikeresen kiépÃtik a kapitalizmus alternatÃváját; mégpedig, hogy a résztvevÅk túlságosan elbizakodottak lesznek a saját autonóm buborékukban és nem akarnak többé a kapitalizmus végsÅ elpusztÃtásáért harcolni. A házfoglalás maga rituálévá válhat, és a barcelonai mozgalom sem alkalmazza ugyanazt a kreativitást a kapitalizmus támadására és az ellenállásra, mint a házak felújÃtására és a kevés, vagy nulla pénzzel történÅ létfenntartásra.
A szabadság közvetlen jelenléte, a hálózat önfenntartó jellege, kezdeményezÅkészsége, öröme, függetlensége és a közösségük semmi esetre sem pusztÃtotta el a kapitalizmust, csupán rávilágÃtott annak élÅhalott mivoltára, valamint arra, hogy az csupán a karhatalomra támaszkodhat, mindaddig, amÃg jóval magasabb szintű életformák váltják majd fel azt.
Â
A teljes könyv pdf-ben ellenszolgáltatás nélkül letölthetŠitt.
Tilos rádiós beszélgetés a fordÃtókkal itt.
Peter Gelderloos a Tetten itt.
[1] – Spiro,Melford E.:Kibbutz: Venture in Utopia, New York, Schocken Books, 1963,83-85.o.